III. Vámbéry Ármin Emlékverseny

2003

A dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás Dunaszerdahely város neves történelmi egyénisége, az európai hírű utazó, tudós és magyarságkutató, Vámbéry Ármin emléke előtt tisztelegve ebben az iskola évben is meghirdeti a Vámbéry Ármin Emlékversenyt. A verseny célja a hagyományteremtés: az alap- és középiskolás tanulók magyarságtudatának erősítése és a Csallóköz történelmi hagyományainak megismertetése és ápolása.
Az idei verseny témája Vámbéry Ármin munkássága és Ázsia egyéb magyar utazói, felfedezői (Kőrösi Csoma Sándor, Reguly Antal, Széchenyi Béla, Lóczy Lajos, Déchy Mór, Zichy Jenő, Cholnoky Jenő, Stein Aurél, Almásy György, Prinz Gyula). E történelmi és földrajzi ismereteket kívánó versenyt egy kategóriában rendezzük meg: Az alapiskolák 7-9. évfolyamának és a nyolcosztályos gimnáziumok 3-5. évfolyamának tanulói számára. A vetélkedőre iskolánként egy háromtagú csapat jelentkezését várjuk legkésőbb 2003. február 8-ig. A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni a felkészítő tanár és a csapattagok neveit, valamint az iskola pontos nevét és címét, elérhetőségeit.

A döntőt 2003. március 21-én rendezzük meg a dunaszerdahelyi Vámbéry Napok keretén belül. Ajánlott irodalom a felkészüléshez: Vámos Magda: Resid efendi (Lilium Aurum 2001), Vámbéry Ármin: Küzdelmeim (Lilium Aurum 2001), Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át (Lilium Aurum 2000), Bödők Zsigmond: Világjáró magyarok (Nap Kiadó 2001)

A verseny társrendezője a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola.

a III. Vámbéry Ármin Emlékverseny helyezettjei:

  1. Patócs Erika, Valkó Lívia, Zöld Judit
    Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely
    Felkészítő tanárok: Fibi Sándor és Török Benedek
  2. Csiffári Csilla, Kovács Anita, Szabó Sándor
    Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely
    Felkészítő tanárok: Fibi Sándor és Török Benedek
  3. Rigó Renáta, Katona Mária, Rajzák Réka, Váradi Csilla
    Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely
    Felkészítő tanár: Süke Pál