XV. Vámbéry Ármin Emlékverseny

2015

A 2015/2016-os tanévben a Vámbéry Ármin Emlékverseny keretein belül visszatértünk a régi, jól megszokott és kedvelt formához, miszerint Vámbéry Ármin élete és utazásai mellett a Kárpát-medence, illetve a történelmi Magyarország egykori területeihez is kötődnek kérdések.

Az országos döntőre 2015. március 20-án került sor a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolában. A versenyt méltó ünnepi aktus vezette be, hiszen a magyarországi vendégek jelenlétében  avatták fel és mutatták be a nyilvánosságnak az iskola díszcsarnokának falain körbefutó nagyméretű freskószerű alkotást, amely Vámbéry Ármin életútját mutatja be. A falfestmény  alkotója  Kiss Márta, az iskola napközis nevelője. A verseny során az egyes csoportok  teljesítményét háromtagú  bizottság értékelte. A zsűri elnöke PaedDr. Fibi Sándor, tagjai PaedDr. Török Benedek nyugalmazott pedagógusok és Nagy Iván  etnológus  voltak.

A verseny dobogós helyezéseit a következő csapatok szerezték meg:

  1.  VÁMBÉRY LÁNYAI, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola csapata
  2. KE-FRENGI, a kassai Márai  Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium csapata
  3. GEO-MADÁRKÁK, a madari Édes Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola csapata.