Turkológia és diplomácia: In memoriam Hazai György
Dr. Hóvári János
A tudósok nem csupán elefántcsonttoronyban élnek, hanem sokan közülük fontos szereplői a társadalmi vagy politikai életnek, éljenek a világ bármely részén. Hazai György nemcsak a magyar turkológiának és balkanisztikának kiemelkedő alakja, hanem fontos személyisége volt e területek nemzetközi együttműködésének, de a budapesti diplomáciai életnek is. Fájó szívvel írom le a „volt” szót, mert oly tanítómesteremre emlékezem most, aki barátjává fogadott, aki számos gondolatát évtizedekig megosztotta velem. Pár hónapos betegség után, 2016. január 7-én, otthonában, 84. életévében elhunyt.
Hazai professzor első éves bölcsészkari hallgatóként kötelezte el magát a török nyelv mellett, s lett az akkori turkológia két nemzetközi nagymesterének, Németh Gyulának és Fekete Lajosnak tanítványa. A magyar turkológia, amely a világban már a 19. század utolsó harmadában, főleg Vámbéry Ármin munkásságának köszönhetően nagy nevet szerzett, veszteségekkel ugyan, de szerencsésen túlélte a második világháborút, miként a kemény rákosista éveket is. Halasi-Kun Tibor, Eckmann János és Sinor Dénes emigráltak és az Egyesült Államokban futottak be nagy karriert. Akik maradtak, azoknak új perspektíva kínálkozott azáltal, hogy Szovjetuniónak számos olyan nemzete volt (kazak, özbek, kirgiz, türkmén, baskír, tatár stb.), amelyek a török népek világába tartoztak. A kényszerített szovjet kapcsolatok egyben új tudományos lehetőségeket is jelentettek, de a többi keleti blokkbeli ország tudósai is keresték a kapcsolatokat budapesti kollégáikkal, akiknek jó híre a bezártságban még vonzóbb lett, mint egyébként lett volna. Így az akkori fiatal magyar orientalistáknak, ha akarták, ha nem, a vasfüggönyön belül viszonylag szabad mozgás adatott meg. Hazai György így került nagyon fiatalon Bulgáriába, hogy ott, az ottani török kisebbség tanárainak képzését segítse, amelyet Sztálin halálát követő enyhülésben a szófiai vezetés hirtelen komolyan vett. A kisebbségi sorban élő bulgáriai törökök bíztak a fiatal magyar tudósban, néhányukkal közülük szinte haláláig kapcsolatban állt. A szófiai bolgár turkológusok pedig rajta keresztül is profitáltak a budapesti turkológiai iskolából. Számos nagy jövőjű fiatal bolgár tudósjelölttel, akik a bulgáriai oszmán berendezkedéssel foglalkoztak, életre szóló barátságot kötött.
A bulgáriainál sokkal nagyobb kihívás jelentett számára az, amikor meghívást kapott a kelet-berlini Humboldt Egyetemre, hogy az intézmény tulajdonában lévő ótörök nyelvemlékek, az ún. turfáni szövegek közreadását irányítsa és vegyen részt az ottani turkológiai oktatásban. A berlini korszak 1962-től 1982-ig tartott. Igen eredményes volt, s Hazai professzornak jelentős szerepe volt abban, hogy a berlini és lipcsei turkológia az 1970-es évekre vissza tudta nyerni régi tekintélyét, s ezzel valamiképp helyreállt az egyetemes német orientalisztika belső rendje és munkamegosztása.
Hazai tanár úr Berlinben benne élt a Kelet-Nyugat szétválasztott világában. Ha akarta, akár naponta is átvonatozhatott az egyik Berlinből a másikba. Így, ha akarta, ha nem, közvetítő lett a két blokk turkológusai és más orientalistái között. Táskájában hol könyv, hol különnyomat lapult, hol levél, hol kisebb ajándék, amelyet barátai, tudóstársai küldtek egymásnak. A közvetítések hiteles embereként a hidegháború mindkét oldalán meg tudta érttetni, hogy a tudomány komolyabb és időt állóbb dolog, mint kelet-nyugati szembefeszülés, még annak ellenére is, hogy ezt akkor elég sokan megmosolyogták. Ez már valóban diplomácia volt, tudomány- és kultúrdiplomácia. Erre a feladatra Hazai Györgyöt nem kormányok választották ki, hanem a sors és a szakma. Ahogyan a Helsinki-folyamat következtében a vasfüggöny valamennyire repedezni kezdett, lehetőség nyílt olyan tudományos folyamatok megindítására, amelyekben amerikaiak, törökök, németek, lengyelek és még megannyi más nemzet fiai részt vehettek és együtt dolgozhattak. Sokszor az UNESCO hathatós segítségével. S ebből eredmények születtek, amelyet a többnyire általa és barátai által kiadott könyvek, ma is időt állóan hirdetnek. Kevesen tettek a turkológia világában annyit a kelet-nyugati kapcsolatok fejlesztésért, mint Hazai György. Ezzel is függött össze, no és peresze tudományos munkásságával, hogy 1973-ban a nagy orientalisztikai világkongresszusokat szervező ICANAS (International Congress for Asian and North African Studies) titkárává, később főtitkárává, végül 2007-ben elnökévé választotta. A nagy múltú kongresszus neki köszönhetően 1997-ben Budapesten ülésezett.
Hazai György 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1995-ben rendes tagja lett. 1982-ben Berlinből hazatért Budapestre, majd 1982 és 1989 között az Akadémiai Kiadó főigazgatója volt. Itthon fontos építője lett a magyar-török kapcsolatoknak, amelyek leginkább a két nép közötti tudományos és kulturális szálaknak köszönhetően tudták szívélyességüket megőrizni a hidegháború korszakában, amely a magyarokat és törököket két ellentétes oldalra sodorta. Amikor a szabadság levegője már kezdte átjárni Magyarországot, az ő irodájában alapítottuk meg 1988-ban a Magyar-Török Baráti Társaságot. Hazai professzornak nagy szerepe volt abban is, hogy a magyar és török tudományos intézmények és körök között új kapcsolatok jöttek létre. Ezt Ankarában is nagyra becsülték, 2014-ben megkapta a török köztársasági elnöktől a külföldieknek adható legmagasabb kitüntetést.
A magyar egyetemi élet sajnos nem tartott igényt oktatói munkásságára. Ma már nyilvánvaló, hogy egyes hazai turkológiai ágak jelenlegi válsága sok tekintetben erre is visszavezethető. Így 1992-ben elfogadta a nicosiai egyetem meghívását, hogy állítson ott fel egy Turkológiai Intézetet. A kettéosztott Ciprus görög oldalán turkológiát tanítani legalább annyira sajátos feladat volt, mint hajdanán Kelet-Berlinben a nyugat-berlini tudósokat dicsérni és fordítva. Szerencsére számos olyan előrelátó ciprusi vezető volt, aki tisztában volt azzal, mennyi kárt szenved a sziget déli része, ha az északi part világa nyelvileg és kulturálisan is kiszakad a ciprusi világ évszázados medréből. Nicosia a maga kettéosztottságával, falaival és katonai őrtornyaival, Professzor úrnak minden bizonnyal amolyan szomorú berlini „deja vu” lehetett. Nicosiából véglegesen 2000-ben tért haza. Egy jól működő intézet maradt utána. Gyakran mondta, hogy többet nem utazik. Ezt azonban aligha tehette meg, hiszen azok a folyamatokat, amelyeket elindított, nem hagyhatta magára. Varázslatos és megnyerő személyiségére, nyelvi és kulturális közvetítő képességeire, valamint tudományos tanácsaira, mindenütt szükség volt: Párizsban, Berlinben, Bécsben, Isztambulban és Ankarában egyaránt. Így lett 2000 és 2003 között a budapesti Andrássy Gyula Egyetem alapító rektora, a történelmi közép-európai kapcsolatok megőrzésének veterán harcosa. Hazai György halálával nem csupán a magyar orientalisztikát érte nagy veszteség, hanem a szakma egészét is. Az életmű, a megannyi könyv és a több száz tanulmány itt marad velünk, s ezek még évszázadok múlva is hatni fognak. De az a különleges képesség, ahogyan az eltérő kultúrák és gondolkozások rendszerében eligazodni tudott és a máglyatüzeket kikerülően továbbhaladni egy-egy nemes cél érdekében, hiányozni fog. De megértő mosolya és biztató intése is. Recquiescat in pace.
Elhunyt Hazai György turkológus, orientalista, az MTA rendes tagja
(Fodor Pál turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója)
2016. január 7-én, életének 84. évében elhunyt Hazai György turkológus, orientalista, nyugdíjas egyetemi tanár, kutatóprofesszor, az MTA rendes tagja. A magyar keletkutatásnak és az egész magyar tudományosságnak óriási nemzetközi megbecsültséget szerző régi, nagy orientalista generáció egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. Halálával óriási veszteség érte a magyar és az egyetemes turkológiát.
Hazai György a török népek és a török nyelvek kutatója volt. Nemzetközi mércével mérve is kimagasló tudományos életműve és tudományos közéleti tevékenysége révén a világ egyik legismertebb és legelismertebb magyar keletkutatójaként tartják számon. A legendás Németh Gyula, Ligeti Lajos és Fekete Lajos professzorok tanítványaként török–történelem szakon végzett az ELTE-n. Egy éves szófiai vendégtanárkodást követően négy évig az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott. 1963-tól a berlini Humboldt Egyetem docense, majd professzora, közben 1963-1974 között a Német Tudományos Akadémia Turfán-kutatócsoportjának vezetője. 1982-ben hazatért, 1984-1990 között az Akadémiai Kiadó igazgatói posztját töltötte be. 1991-től nyugdíjazásáig az MTA Nyelvtudományi (később Irodalomtudományi) Intézetében működő Orientalisztikai Munkaközösség tudományos tanácsadója, majd kutatóprofesszora. Közben (1992-1999 között) a nicosiai Ciprusi Egyetem tanszékvezető tanára, 2000 és 2003 között pedig a budapesti német nyelvű Andrássy Egyetem alapító rektora.
Kutatási területe a török népek és a török nyelvek története volt. Ezen belül különösen a balkáni török nyelvi viszonyok és kölcsönhatások kérdését vizsgálta. A területi variánsok alapján új fejlődési korszaktípusokat sikerült kimutatnia, s ezáltal új kritériumrendszert kidolgoznia a török nyelvtörténet periodizációjához. Tudományos munkássága kiterjedt a korai oszmán-török nyelvemlékek felkutatására, kiadására és nyelvészeti feldolgozására is. Ennek célja a nyelvtörténeti változások és a sajátos oszmán kultúra kialakulási folyamatának megragadása volt. A korai források nyelvészeti vizsgálatában ő vezette be a sokak által követett ún. numerikus módszert. Harmadik nagy kutatási területe a latin és cirill betűs átírásos török nyelvemlékek feltárása és értelmezése volt. Ezzel önálló kutatási irányt és külön iskolát teremtett. Mindezekkel egyidejűleg számos összefoglaló mű megírásában vagy létrehozásában vett részt. Az ő nevéhez fűződik (eredetileg német, újabban pedig török nyelven) a török nyelvtörténet és a nyelvtörténeti kutatások monografikus összefoglalása, amely minden török tanszéken kötelező olvasmány. Egyik fő kezdeményezője és gondozója volt a nemzetközi turkológiai információ-szolgáltatás újabb és újabb eszközeinek, például a Turkologischer Anzeiger című éves bibliográfiának.
Hazai György számos nemzetközi könyvsorozat és folyóirat szerkesztőjeként, társszerkesztőjeként vagy szerkesztőbizottsági tagjaként is tevékenykedett. A keletkutatók számos szervezetében töltött be alapító, titkári, főtitkári vagy elnöki tisztet. Így például ő hozta létre a Comité International des Études Ottomanes et Pre-Ottomanes nevű tudományos társaságot, amely legutóbbi konferenciáját 2014-ben Budapesten tartotta. 1991-ben a keletkutatók legátfogóbb szervezete, a Kelet- és Ázsia-kutatás Nemzetközi Szövetsége főtitkárává, 2007-ben elnökévé választották.
Munkásságát itthon és külföldön számos alkalommal ismerték el. 1982-ben az MTA levelező, 1995-ben rendes tagjává választották. Tiszteleti tagja lett többek között a Török Történeti Társaságnak, a Török Nyelvészeti Társaságnak, az American Oriental Society-nek, a Török Tudományos Akadémiának, a göttingai Société Uralo-Altaicának, levelező tagja a müncheni Südosteuropa-Gesellschaftnak és a helsinki Société Finno-Ougrienne-nek. A Német Szövetségi Köztársaság a Nagy Érdemkereszttel, a Francia Köztársaság a Francia Érdemrend parancsnoki fokozatával, a Török Köztársaság pedig a legnagyobb polgári kitüntetésnek számító Érdemrenddel ismerte el eredményekben gazdag munkásságát.
Hazai György a magyar keletkutatásnak és az egész magyar tudományosságnak óriási nemzetközi megbecsültséget szerző régi, nagy orientalista generáció egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. A török nyelv kutatásában elért tudományos eredményeivel és tudományszervező munkásságával a világ minden részén rendkívüli elismertséget vívott ki magának. Itthoni műhelye a hazai orientalista utánpótlásképzés egyik bázisa, és a nemzetközi tudományosságban meglévő pozícióival a magyar orientalisták nemzetközi elfogadtatásához is jelentősen hozzájárult. Halálával óriási veszteség érte a magyar és az egyetemes turkológiát.
